Nos.. Valahogy el kell kezdeni, szóval... Mivel eléggé friss és új zenekarrol van szó, nem áll túlzottan hatalmas nagy múlt a hátunk mögött, de azért talán van egy-két dolog, amit érdemes megemlíteni.... A zenekar 80%-a egészen régóta ismeri egymást, és az idők folyamán mindenkiben kialakult valami zenei fogékonyság, sőt, abszolut optimális módon különböző hangszereken kezdtünk el játszani. Totya (Tóth Zoltán) bár először ragasztkodott a 6 húrhoz, valahogy mégis a basszusgitárnál kötött ki (szerencsénkre). Péternek (Csomós Péter) a dobok lettek szinpatikusak, jómagam (Jónyer András "Guszti") meg a szólógitározás rejtelmeinek az elsajátításával küszködök má' jó régen... Szóval eddig úgy állunk ugye, hogy van 3 különböző hangszeren játszó (vagy legalábbis hangszertulajdonos) emberke. Akkor természetszerűen felmerült a gondolat, hogy ki kéne próbálni magunkat együtt is. Ekkor (2003 nyarán) az történt, hogy Totya előző zenekara koncertet adott a hires nevezetes Péli kocsmában, ami remek alkalomnak bizonyult arra, hogy megmutassuk és teszteljük magunkat közönség előtt! Tehát a koncert elötti délelőtt öszeálltuk Péterék kis garázsában és beindult a gépezet.. Akkor csak így hármasban megtanulgattunk egy számot, azzal a céllal hogy este az Overload (Totya volt zenekara) után előadjuk! Ez a szám a Red Hot Chili Peppers-től a Californication volt (amit most is mindig eljátszunk). Akkor ebbe ének is kell, ugye.. de nem kellet kétségbe esnünk mert van nekünk egy vállalkozókedvű Dugónk (Papp Péter), aki nagy örömmel ugrott be hozzánk, így kiteljesedett a produkció, jajj de jó! Lesz ének, meg minden. Eljött az est, Totyáék lezavarták a koncertet, na akkor jöjjön a várva várt szám! Péter a dobok mögé, Totya felkapta Bassusgitárját, és én is nyakamba akasztottam a kölcsöngitárt. Dugó megmarkolja a mikrofont, Péter beüt, és szól a zene, vagy olyasmi. És ekkor valami olyan történt amit szerintem nem nagyon fog a zenekar elfelejteni.. Az vendégek tekintete a zenekarra irányult, az emberek a teraszról beözönlöttek, és mindenki érdeklődve figyelte, hogy mit szerencsétlenkedik itt ez a 4 srác. ... A számnak vége.. kitör a taps.. és elismerő mosoly az arcokonl! Asszem ezt az érzést én nem fogom elfelejteni.. pedig csak egy számot játszottunk! ... Talán ezt az estét lehet ne nevezni a zenekar születésének, mert ott született valami amiből később sikerült létrehozni, ami most van. (Dugó azóta mindig így konferálja fel a Californicationt: És most következik az a szám amivel befutottunk )
Nahh.. Másnap felkeltünk, örültünk, és a nyár további részében prógálgatni jártunk a kis garázsba, na meg Happy Bluesday koncertekre (remélem őket senkinek nem kell bemutatni!), ami óriási mértékben hatott a zenekarra MINDEN téren. Azt lehet mondani, hogy Ők mutatták meg nekünk az írányt, Ők segítetek rálépni arra az útra amin egyre biztosabban lépkedünk! Most hogy már láttuk az utat, nem csináltunk semmit ! A nyárnak vége, mindenki élte az életét, próbák megszüntek, csak a Bluesday koncertekre járás maradt, így passzívan építetük tovább a zenekar értékeit . Szóval egy év semmi. Mindenki egyénileg fejlesztgette hangszeres tudását (Én még tanárbácsit is találtam, és nem is akármilyet, Petendi Tomit a Bluesday szólógitárosát!!)...
Ismét eljött a nyár, valahogy úgy alakult, hogy megint Péteréknél találtuk magunkat(bár már nem a kis garázsban) és elkezdtünk zenélni. Hát a meglepetés az hatalmas volt... Órákig nyomtuk úgy, hogy semmien konkrét számot nem játszottunk el.. csak improvizáltunk, afféle örömzenélés volt ez! Így újra beindult a motor, megint elkezdtünk próbálgatni, bár most Dugó nélkül, csak instrumentálisan. Péter felvetette az ötletet: Zenéljünk Pélinél! Mi meg nagy nehezen rábólintottunk. Nagyon kevés számot tudtunk, de még is belementünk.. Felcuccoltunk a kocsmába, egy csütörtöki napon és belevágtunk, csak így hárman, basszus, dob, gitár. A betanult számok várható módon hamar el is fogytak, így elkezdtük az improvizálást aminek váratlan sikere lett. Az emberek nem táncoltak, nem buliztak, de élvezték a zenénket! Ültek, beszélgettek, iszogattak és halgattak bennünket, és tetszet nekik!
Nem gondoltuk mi komolyan edig, hogy mi tényleg egy zenekar leszünk, csak úgy örömzenélgettünk, és eközben mégis zenekarrá kovácsolodtunk. Ezután már egyértelmű volt, BANDA! leszünk! Akkor keressünk énekest! Ott volt ugye Dugó, de hát meg kell hagyni nem egy Pavarotti, ezért eleinte tartózkodtunk az ötlettől, hogy ő legyen az énekes, így keresgéltünk mást. Gyüre Gábor személyében találtunk egy énekest aki nagyon rövid ideig volt a zenekar tagja. Péter beszervezett nekünk egy koncertet a Péli kocsmába, kicsit hamarabb mint kelett volna (szokásához híven), amit Gabival akartunk megoldani, de egyre világosabbá vált a tény, hogy egyedül nem fogja tudni megtanulni az összes játszani kívánt számot, ekkor leporoltuk Dugót ,és szépen megkértük, segítsen ki minket! Szerencsére elválalta így két énekessel próbáltunk tovább, és lázasan gondolkodtunk hogy mi legyen a zenekar neve.. végülis a "nincs jobb" logika alapján a borzasztó idétlen Hellómivan!? melett döntöttünk. Idő közben úgy alakult, hogy előzenekar leszünk, méghozzá a Happy Bluesday előzenekara, aminek nagyon örültünk, hisz' kevés számot tudtunk ahhoz, hogy egész estét beválaljunk, meg így legalább a koncertünk után bulizhattunk is egy jót!!! Megvolt a koncert, az emberek reakciói szintén nagyon pozitívak voltak, és magátol a Happy Bluesday-tól is építő és pozitív kritikákat kaptunk, ami nagyot lendített rajtunk!
Huhh.. Már egész sokat írtam, volt 2 koncert is, és még mindig nem tartok a mostani felállásnál
Szóval lekesen próbáltunk tovább, Gabi a koncert után elhagyta a bandát, de inkább úgy kéne fogalmazni, hogy a koncertre ugrott be. Dugó maradt az éneks! Nos akkor az 5 emberböl már 4 megvan! Már csak Máté hiányzik!
Mátét már ismertük, láttuk őt zenélni zenekarával, meg minden.. Szóval nem kellet neki túl sokat bizonygatni, hogy bekerüljön a zenekarba.. Egyszercsak jött az ötlet, hogy szeretne velünk zenélni (mert látott minket azon a csütörtöki este, amikor csak hárman játszogattunk), ugyanis tetszik neki amit csinálunk! Természetesen nem álltunk ellen, hisz' mindannyian tudtuk, milyen jó gitáros. Szerintem ő a legképzettebb és legtechnikásabb zenész a zenekarban! Azt hiszem nem fogjuk megbánni, hogy bevettük !!
Így 5 főre bővült a zenekar. Úgy tűnt ez az ideális és végleges felállás. Mentek a próbák, jöttek a fellépések. Az eltelt hónapok alatt szépen haladtunk felfelé a magunknak felállított kis létrán. A zenekar 1 éves évfordulója környén problémák támadtak a bandában, Csomós Péterrel egyre nehezebben értette meg egymást a csapat többi tagja, és fordítva. Kezdett kirajzolódni, hogy nem tudunk együtt dolgozni a folyamatosan fellépő viták miatt, ezért Péter úgy döntött, nem folytatja velünk tovább. Támogattuk döntését, és érzékeny búcsút vettünk egymástol.
Miután dobos nélkül maradtunk, egy kis kényszerszabadságot kapott a zenekar. Ez idő alatt lázasan kutattunk dobosok után. Telt - múlt az idő és egyre kilátástalanabbá vállt a helyzet. Dobost találni nehéz! Egy - két hónap után mégis ránk kacsintott a szerencse. Máténak sikerült beszerveznie Szabó Norbertet, akivel Ők már rég ismerték egymást. Megbeszéltünk egy időpontot, kerestünk egy helyet ahol tudnánk próbálni, és meghallgattuk, fog - e menni így Norbival. A válasz már az első "meghallgatás" végére egyértelműen kirajzolódot: "Fog ez menni!". Újra indultak a próbák, amiket csak a próbahely folytonos keresgetése zavart, hiszen Péterrel együtt a próbatermünktől is megváltunk. Így majdnem minden egyes próba más helyen zajlott. De legalább gyakoroltuk egy kicsit a cuccok vég nélküli összerakását, szétszedését, cipelését. Norbinak sikerült próbárol próbára újabb és újabb számokat megtanulni a repertoárunkból, és egyre jobban beilleszkednie közénk. A kisebb stílusi különbségek is hamar kisimúltak. Szerencsére Norbival nagyon hatékonyan, és jó hangulatban lehet együt dolgozni. Hamarosan elérkezett az idő, hogy koncerten is kipróbáljuk ebben a felállásban magunkat. Norbi éles helyzetben is megállta a helyét az új környezetben, így bizonyítékot nyert a dolog, hogy nem döntöttünk rosszul.
Alig, hogy Norbi belerázódott a csapatba, a bandának egy újabb változáson kellet keresztül mennie. Máté bejelentette, nem kívánja tovább folytatni velünk. Ezt azzal indokolta, hogy nem találja a helyét a zenekarban, úgy érzi nélküle is teljes a produkció, ehhez a zenéhez nem tud hozzátenni annyi pluszt, hogy ezért megérje folytatnia velünk. Döntését bár kicsit nehezen, de tudomásul vettük. Egy remek zenészt veszített el a csapat Máté személyében. Természetesen a barátság megmarad, és remélem, gyakran láthatjuk viszont koncertjeinken egy – egy nóta erejéig!
A csapat így egy gitárossal folytatja. Úgy döntöttünk, nem keresünk Máté helyére senkit, ebben a felállásban is megállja a helyét a banda. Ám az énekes posztján a már régen tervezett változtatások kezdtek egyre inkább aktualizálódni. A zenekar gyorsan fejlődött amit Dugó nehezen bírt követni, e miatt egyre nagyobb lett a szakadék az ének és a zenei kíséret minősége között. Megbeszéltük Dugóval, hogy ezt így nem tudjuk tovább folytatni. A döntés mindkét fél részéről nehéz volt, hiszen a zenekari kötelék mellet egy nagyon hosszú múltra visszatekintő barátság ténye is bonyolította a helyzetet. Hosszú rágódás után nagynehezen rávettük magunkat a "szakításra". Szerencsére sikerüt úgy megoldani ezt a bonyolult helyzetet hogy ne menjen a barátság rovására. Dugót most is örömmel látjuk egy - egy szám erejéig vendégként a Hellómivan!? színpadán.
Miután Dugótol megváltunk ismét nehéz helyzetbe kerültünk, hisz' énekest kellett találnunk. Ez egy hosszabb szünetre kényszerítette a zenekart, ami alatt folytatódtak a próbák ének nélkül, csak épp koncertezni nem tudtunk. Hosszas keresgélés után próbáltuk ki Marcit (Debreceni Márton) akit már régebb óta ismert a csapat. Pár próba múlva úgy döntöttünk hogy Marci lesz az új énekes. Úgy tűnt megtaláltuk a legjobb embert a feladatra. Napról napra fejlődött, hamar remek énekes vált belőle, hangja teljesen új színt és lendületet adott a bandának. Mindenki úgy érezte, hogy végre egy igazán színvonalas produkciót tudunk nyújtani, amihez egyformán tudtuk hozzátenni a tőlünk telhető legtöbbet.
A közönség és a zenekar nagy megelégedése ellenére mégsem történt semmi, elkezdtünk egyhelyben toporogni, érezhető volt, hogy sokkal ütősebb a banda mint eddig bármikor, mégsem tudtunk előre lépni. Sok apró - külön-külön szinte észrevétlen - probléma kezdett összegyűlni a zenekar újában, ami okozhatta ezt a "mozdulatlan" helyzetet. Marci rengeteg új ötlettel állt elő a saját számok terén, ami eleinte feldobta a próbákat de később kicsit sok lett. Totyával teljesen máshogy gondolkodtunk a "zenecsinálásról", mint Marci így nem igazán sikerült úgy együtt dolgozni, hogy mindenki elégedett legyen. Közben a demó készítést is kitűztük elsődleges célnak amit leginkább az én akadályoztatásom miatt nem sikerült elérni, a főiskolai végzős feladataim (szakdolgozatozás, gyakorlótanítgatás, államvizsgázás) miatt. Nem éreztem úgy, hogy ezek mellett elég időm lenne egy kellően komoly demó felvétel felkészülésére. Marci ezt nagyon neheztelte. Így nagy veszekedéseket, látványos összecsapásokat nélkülözve de mégis távolodni kezdtünk egymástól. A kegyelemdöfést végül Norbi adta egy külföldi álláslehetőség elfogadásának tényében. Ebben természetesen mindannyian támogattuk és megértettük Norbit. Marci is bejelentette, hogy nem akarja, tudja velünk folytatni mert az ország egy másik pontján próbál szerencsét. Ezek után, vagy ezekkel egy időben már én sem éreztem semmit ami miatt folytatni kéne, így kiakasztottuk a VÉGE táblát. Ekkor gyakorlatilag Totya maradt az egyetlen tag aki azt mondta, hogy ne hagyjuk veszni a dolgot, amit én nem nagyon értettem hisz a próbák és koncertek alatt az ő szemében még a legkisebb lelkesedés szikráját sem láttam, de úgy látszik jó színész a kócos. Aztán csend és üresség... az Hellómivan!? hosszú kómába esett....
Aztán egyszer csak, "mint derült égből a napsugár" - (F.G) megláttuk a fényt az alagút végén, amit a jó öreg Máté hozott nekünk Demién Peti rutinos dobos személyében. Összejöttünk a Péli kocsmában, egymásra néztünk és megszólaltak a jó öreg Hendrixek. Hát bátran mondhatom, Peti az első Purple Haze után azonnal belopta magát a szívünkbe! Az énekes problémáját is Máté oldotta meg, azzal a hirtelen mozdulattal zárta rövidre a dolgot, hogy maga ragadott mikrofont. Nagyon úgy tűnik, hogy egy pöccre sikerült beröffentenünk azt a másfél éve porosodó motort, egy új és egy régi jó alkatrész beszerelése után.